ESKÜVŐI FOTÓZÁS

„Folyamatosan azon vagyok, hogy a legfontosabb történéseket megörökíthessem, miközben vadászom az igazán őszinte, megható vagy épp vicces pillanatokra is. „

Fotós pályafutásom elején sokáig tartottam magam ahhoz, hogy esküvői fotózást nem vállalok. Bevallom féltem tőle, túl nagy felelősségnek tartottam. Aztán persze nem bírtam ki, muszáj volt kipróbálnom magam ezen a területen is. Természetesen kezdetben szigorúan csak másodfotósként a fogadott szakember mellett tevékenykedtem rokonok, barátok esküvőjén, ami elég is volt ahhoz, hogy beleszeressek.

Ahhoz, hogy felelősségteljesen tudjak esküvő fotózást vállalni, elengedhetetlen a megfelelő felszerelés megléte, ezért minden esküvőre 2 felső kategóriás gépvázzal és 4-5 objektívvel érkezem. Tehát minden technikai eszközből minimum 2 van, hogy mindig legyen másik opció akkor is, ha netán v.mi elromlik. Mindez biztosítja, hogy a megismételhetetlen pillanatok bármely nem várt körülmény ellenére is megörökítésre kerüljenek.

A fentebb leírtak is azt tükrözik, hogy nem kis felelősség egy esküvő fotózás elvállalása (legyen az kis létszámú meghitt vagy egész napos sok vendéges), de épp ezért nagy megtiszteltetés a számomra, ha egy pár engem kér fel életük egyik legfontosabb Napjának megörökítésére. Ez a bizalom pedig arra sarkall, hogy minden alkalommal a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Folyamatosan azon vagyok, hogy a legfontosabb történéseket megörökíthessem, miközben vadászom az igazán őszinte, megható vagy épp vicces pillanatokra is. Így jöhet létre végül egy olyan kerek, egész történet, amelyet nézegetve évek múltán is újra ugyanazt az izgalmat és boldogságot élhetitek át, mint a Nagy Napon.

Átfogó bemutató anyagokat egy-egy esküvőről (a készülődéstől a mulatságig) a blog bejegyzéseknél találhattok.

Mivel minden esküvő más és más, igényre szabott árajánlatért keress bizalommal az elérhetőségeimen! 😉